English (UK)Magyar (HU)
Irodalom- és Kultúratudományi Intézet
free templates joomla

A kutatócsoport

Brusznyai fejlec

 

Brusznyai-kutatócsoport az Irodalom- és Kultúratudományi Intézetben

 


Városunk és megyénk emblematikus alakja az 1956-os forradalom helyi vezetője, majd pedig a megtorlás mártírja, dr. Brusznyai Árpád. Nevét és emlékét számos emléktábla, intézmény, utca őrzi, több könyvet szenteltek működésének. A Pannon Egyetem Irodalom- és Kultúratudományi Intézete kutatócsoportot hozott létre tevékenységének, sorsának rendszeres, tudományos igényű feltárására. Ennek révén a klasszika-filológus, a hívő és gondolkodó Brusznyai éppúgy a tudományos figyelem előterébe kerülne, mint a forradalmár, majd pedig a mártír. Levéltári források, személyes emlékek és Brusznyai saját művei jelentenék a kutatás alapját, amelynek eredményeit tudományos konferencián mutatnánk be, tanulmányokban hoznánk nyilvánosságra, végül pedig a kutatás során összegyűjtött anyag kiállításon történő bemutatása, illetve levéltári elhelyezése zárná a kutatócsoport működését.

 

A kutatócsoport tagjai:

  • dr. habil. Nagy András (a kutatócsoport vezetése; kapcsolatteremtés történészekkel és egyéb szakemberekkel, levéltári munka a Magyar Országos Levéltárban, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, az MTA Kézirattárában, a Veszprém Megyei Levéltárban és a kutatás során esetleg felmerülő egyéb intézményekben, kapcsolatteremtés a kutatás számára fontos személyekkel és intézményekkel, a konferencia és kiállítás szervezésének koordinálása)
  • dr. habil. Ladányi István (kapcsolatteremtés a veszprémi Brusznyai-hagyományőrzőkkel, a családnál vagy egyéb helyeken található dokumentumok feltárása, a Veszprém Megyei Levéltárban található iratok megismerése, kapcsolatteremtés a Lovassy Gimnáziummal, az ott található Brusznyai-dokumentumok feltárása)
  • dr. habil. Horváth Géza (az 1956-os forradalom veszprémi eseményeinek, majd a deportálás és a bosszúállás történetének feltárása, dokumentumainak megismerése, Brusznyaira vonatkozó adatainak összegyűjtése, feldolgozása)
  • dr. habil. Szávai Dorottya (kapcsolatteremtés az Eötvös Collegiummal, a levéltári iratok megismerése, a Collegium történetéről szóló fontosabb kiadványok megszerzése, egykori társak felkeresése, interjú készítése) 
  • Danics Renáta (adminisztratív feladatok ellátása)

 

Külső munkatársak: (adatok felötlés alatt)

 


A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.

 

Brusznyai plakat 2